A tiszabábolnai Fehérló-csárda

A XIV-XIX. század között a Magyar Alföld fontos terméke volt a magyar szürke szarvasmarha. A levágásra szánt állatokat kiterjedt hajtóút rendszeren keresztül hajtották el lábon a fogyasztókhoz. Az egyik ilyen útvonal volt a Hortobágy-Csege-Bábolna-Poroszló-Árokszállás-Hatvan-Aszód-Pest, ahonnan az állatok egy részét Bécs, illetve más nyugat európai városok irányába hajtották tovább. A marháknak 12-14 kilométerenként pihenő, itató helyre, legelőre volt szüksége, ezért az útvonal mellett egymástól ilyen távolságban pihenő helyeket jelöltek ki, ahová az idők során gyakran csárdákat építettek. A csárdákat az utazó kereskedők, hírvivők, mesterlegények is igénybe vették. Ezen általános szabálytól eltérően Tiszabábolna határában a Csincse patak bal partján is épült egy csárda, amit Bábolnai csárdának neveztek, míg vele szemben a Montaj-csárdát építették meg. A kettő között egy fahídon lehetett átkelni, amelynek a hossza egy 1864-es feljegyzés szerint 25 öl, míg szélessége 2½ öl volt. A vendégforgalmat garantálta az erre vezető postaút, illetve az egri káptalan birtokai közötti hivatalos forgalom. Az Északi-középhegység és a Felvidék, valamint az Alföld között utazó kereskedők, illetve a mész- és szénégetők, bor- valamint terménykereskedők, ló-, marha-, sertés-, és juh kupecok is szívesen szálltak meg itt. A Montaj csárda neve a XIX. század közepén megváltozott, 1864-ben már Fehérlói-csárda néven említik. Nevét egyes helyeken Fehérlői-csárdának is írják. Valószínűleg, hogy ez volt az helyes név, amely arra utal, hogy a magasparton fekvő, közel 1 méter magasságú tornáccal bíró épület messze fehérlett a pusztában, irányt mutatva az utazóknak, pásztoroknak. A vasút, és a műutak megépítése után a csárdákat érintő utak forgalma lecsökkent, a Bábolnai csárda megszűnt. A Fehérló-csárda amolyan pusztai csárdává vált, amely gazdája juhászkodott, földet művelt, míg a gazdasszony, a „csárdásné” a családja mellett a vendégeket is kiszolgálta. A vendégkör zöme a XX. században már a környező tanyákon lakókból, jószágállásokon tartózkodó pásztorokból állt. Valószínűleg a postai küldemények, és üzenetek átadásának a helye is volt. Csárdaként az 1950-es évek elejéig működött a Bartók család kezében, amely tagjai az ezredforduló utánig itt juhászkodtak. 2006-ban a Bodnár család tulajdonába került, a további hasznosítást meghatározza az, hogy a családfő közel 20 évig a térség természetvédelmét irányította, és elkötelezett híve az agrár-környezetgazdálkodásnak, illetve a falusi turizmusnak. Leader támogatással 2011-13 között az épület megújult, de ennek ismertetése előtt lássuk hogyan nézett ki, mit tudunk róla?

A Csincse-patak kanyarulatában kialakult magaslaton építették az itt lakók azt a rézkori földvárat, amely ma is jól kivehető mind a légi fotókon, mind a helyszínen. A földvártól néhány száz méterre, a Csincse ármentes magas partján, a marha hajtó út mellett, a marhákkal való kereskedés beindulása után, tehát legkorábban a XIII. században készülhetett el a mai épület elődje. A kor szokásainak megfelelően, patics vagy vert fallal, nádtetővel. Tartozott hozzá egy náddal fedett kerek szín, a szekérállás, amely rossz idő esetén a lovak védelmére is szolgált. Legtöbbször a marha hajtók, a kereskedők, de legalábbis a kiszolgáló személyzet is itt pihent, mivel őrizni kívánta a portékáját, no meg a csárda kicsi ivórészének a helykínálata is szűkös volt. A történelem viharai valószínűleg nem kímélték a Fehérló (akkor még Montaj) csárdát sem. A török hódoltság alatt 1570-től a környék a hatvani szandzsákhoz tartozott. Azonban a terület a királyi Magyarország, és a hódoltság határán feküdt, így mindkét fél megpróbált itt adót szedni, illetve gyakoriak voltak a törökök, illetve a hajtóutak környékét különösen jól ismerő, végvári vitéznek állt hajdúk között a kisebb csetepaték. A XVI. században az Eger vára elleni 1552-es sikertelen török ostrom hadai, illetve a Bécs ostromára készülő, a 1594-ben a Tisza mentén vonuló krími tatár sereg, és az 1596-os közelben dúlt mezőkeresztesi csata résztvevői feldúlták a környéket, és valószínűleg a csárda épületét is megviselték a hadi cselekmények. A törökök nem akadályozták, sőt a nagyobb adóbevétel, csapataik élelemmel való ellátása miatt támogatták mind a marhák tenyésztését, mind kereskedelmét. Ebből következőleg a csárdára szükség volt, ezért ha a hadi események meg is viselték, mindig rendelkezésre állt a fedezet, és az igény az újjáépítésére.

1685. Buda visszavétele után megszűnt a török megszállás. Egy emberöltő kellett, hogy a török idők alatt a kisebb katonai egységek dúlása elől a környező, magukat megvédeni képes mezővárosokba telepedett lakosok utódai visszatérjenek őseik földjére. A XVIII. század első felében a környező települések újra települtek, újjászervezték a postajáratot, és országszerte csárdák, fogadók épültek az utazók ellátására. Erre az időszakra tehető a mai, pincével ellátott, nagyméretű, kézzel vetett tömör tégla falazatú épület elkészülte is. Egy 1770-es összeírás szerint ekkor mind a Montaj, mind a Bábolnai csárda állt a Csincse partján, illetve már megvolt a fahíd is. A két csárda létéről tanúskodik az 1780-84 között készített I. Katonai Felmérés térképe is.

A Fehérló-csárda pincéje kb. 30 m² alapterületű, mészkő falazatú, tégla boltívű. A mészkő a közeli Bükk hegységből, a Tiszabábolnán a kutak bélelésére is használt szomolyai kőből készült. A pincébe le lehetett jutni közvetlenül a tornácról, illetve az ivó kármentőjéből is. Három szellőzőkürtővel rendelkezett, az ÉNY-i irányba lévő kialakítása arra utal, hogy azon keresztül lehetőség volt a kocsin, hordóban hozott bor lefejtésére a pincében tárolt hordókba. A helyi szájhagyomány szerint a pincéből alagút vezetett a pár száz méterre lévő földvárba. Merészebb elbeszélők Egerig, és a Tisza alatt is áthaladó, Debrecenig tartó alagutakról mesélnek, amely a betyárok pandúrok elől való szökését voltak hivatottak segíteni. Előbbi alagút -ha volt- igen nagy segítséget nyújthatott abban, hogy a pásztorlélek ápolásához elengedhetetlenül szükséges egri borok az őszi, kora tavaszi járhatatlan útviszonyok mellett is eljuthassanak a végfelhasználókhoz! A pincében tárolták még az innivalón kívül a könnyen romlandó tejtermékeket, húsféleségeket.

Az épület földszintje a klasszikus háromosztatú parasztház beosztását követte. DK-i végében helyezkedett el az a 41 m²-es nagyszoba, amelyben a fogadós és családja lakott. Az utána következő helyiség az egy légterű szabadkéményes konyha volt, amelyet az épület hossztengelyében húzódó mestergerenda osztott ketté a tulajdonképpeni konyhára, illetve az előtérként is szolgáló közlekedő részre, amely összekötötte a lakórészt, a konyhát, és az ivót. Ide a 31 m²-es tornácról nyíló főbejáraton lehetett bejutni, amely jó időben alkalmas volt arra is, hogy a vendégek ide kitelepedve egyenek, igyanak. A tornác végében volt a pincébe levezető ajtó. Az ivó 33 m²-es volt, D-i sarkában állt a kármentő, amelyből közvetlen ajtó nyílt a pince lejárójába, de az ivóból a tornácra is ki lehetett jutni. Mind a nagyszobát, mind az ivót a szabadkéményes konyhába nyíló kemencével fűtötték. Az épület ÉNY-i végében helyezkedett el a mintegy 19 m²-es kamra, amelyből a padlásra is fel lehetett jutni. A kamrában tárolták a család, és a vendégek számára szükséges élelmet, illetve a szemes termény egy részét is. Az épületet a XX. században tűzfalas, cseréppel fedett nyeregtető óvta.

A leírások szerint a Fehérló-csárda épületét az idők során többször átépítették, az esetlegesen bekövetkezett károk utáni helyreállítás, vagy a változó használati célhoz való igazítás miatt. Az épület 2008-ban már több, mint 50 éve nem funkcionált csárdaként, de a térség lakosságának tudatában még ma is csárdaként, egyfajta kultikus helyként szerepel, köszönhető ez valószínűleg többszázéves történetének, illetve annak, hogy a környéken elterjedt földből, vályogból való építkezés helyett az évszázadoknak ellenálló téglából készült, és mint ilyen, a maradandóságot képviseli. Az lett a természetvédők szemében is, hiszen az 1989-ben alapított Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben fekszik, annak déli, a Tisza-tó felőli kapuja. Új tulajdonosai ezért úgy döntöttek, a csárda évszázados hagyományait követve azt felújíttatják, és a mai követelményekhez igazítják a funkcióit. Erre a 137/2008. (X.18.) évi, a turisztikai tevékenység ösztönzésére kiírt FVM rendelet alapján elkészített pályázat adott lehetőséget. A földszinti rész maradt változatlan, a ház tulajdonosainak a lakótereként szolgál a jövőben. A vendéglátó funkció felkerült a tetőtérbe, amely beépítésével 5 fürdőszobával és WC-vel ellátott szoba, egy társalgó, és egy kis konyha került kialakításra. A vendégszobák egy, az épület ÉK-i oldalán épített lépcsőházból közelíthetőek meg. A lépcsőház a tető gerincmagassága fölé emelkedő megfigyelő toronyban végződik, ahonnan a környező puszta 360°-os panorámában csodálható. Zavarás nélkül megfigyelhetők itt a puszta jellegzetes állatai is. Sokszor kőhajításnyira húznak el a toronytól a vadludak, kócsagok, gémek, de a Tisza menti erdőkben költő félénk fekete gólyák, és réti sasok is.